FussEckli

Telekes Judit vagyok, lábápoló.

Ha 15 évvel ezelőtt feltette volna nekem valaki a kérdést, hogy mit csinál egy pedikűrös, akkor annyit mondtam volna bizonytalanul, hogy kilakkozza a vendégek lábkörmeit. Akkoriban a lábápolás számomra a mindennapos lábhigiéniét, valamint az esetleges körömvágást jelentette.

Gyerekeim megszületése után döbbentem rá, hogy a lábakkal problémák is együtt járnak, egyre többször hangzottak el olyan mondatok, mint “valamibe belerúgtam”, “vérzik”, “feltörte a cipő”, “hólyagos lett”, “betört”, “letört”, “van ott egy pukli”, “lila”, “ez nem úgy néz ki, mint a múltkori szemölcs?”, “pedig nem is nyúltam hozzá”. Ha valamelyik gyerek lábával gond volt, odajött hozzám, lehúzta a zokniját, feltette a nagy kérdést, hogy “anya meg tudod nézni a lábam?” és várta, hogy ott azonnal csináljak valamit, oldjam meg a problémáját. Eleinte még szakemberhez fordultam tanácsért, de idővel már csak nyúltam a fertőtlenítőhöz, ollóhoz, kerestem a tapaszt, levágtam, ecseteltem, eltávolítottam, bekötöztem, meggyógyult. Ekkortájt kezdtem el érdeklődni a lábápolás iránt, ami természetesen messze túlmutat a lakkozáson.

2017-ben elvégeztem egy kézápoló tanfolyamot, de a műkörömépítés helyett a lábápolás érdekelt. Svájcba költözésünket követően sem tettem le arról a tervemről, hogy lábápoló legyek, ezért beiratkoztam Werner Grossmann iskolájába, és 2020-ban sikeresen zártam a lábápoló képzést.

Szeretném, ha a vendégeim is ugyanolyan bizalommal fordulnának hozzám, mint annak idején a gyerekeim, és én azokra a kérdésekre, hogy “Judit ránéznél a lábamra, rendbe tudnád tenni?” vagy “Van valami ötleted, mit lehetne a lábammal kezdeni?” csak annyit válaszolnék, “Persze, gyere el, megnézem, meglátjuk mit lehet tenni, várlak szeretettel!”